Géczi János: Nem írva szeretem az életet
(http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/4476) – interjú az íróval
OZ: Jókai Mór 185. születésnapja van ma. Író vagy, és az író olvasmányos és kevésbé olvasmányos írók csecsét szopja fiatalon, tanul, lop, igazít. Hatott rád Jókai romantikája, illetve ahogyan nevezik: realista romantikája?
Géczi János: Nem, cseppet sem. Engem többnyire untatott szinte valamennyi Jókai-szöveg, amit kamaszként olvastam. Az idegesített benne (szégyen ide vagy oda), hogy elképesztően jól értesült író: mindent tud a hőseiről, a történetről, a cselekvésekről. És érzékelteti, velem az olvasóval, hogy ő beavatott – én pedig csüggjek rajta, azaz a mondatain.
OZ: Megpróbálkoztál “Jókai-regény”, de ha nem is regény, elbeszélés írásával valamikor a távoli múltban?
GJ: Sosem. Bármennyire is másként látszik, én nem csak írva szeretem az életet. Amikor jól megy az írói sorsom, akkor se dolgozom a papiros felett napi 8-10 óránál többet.
OZ: Jókai labdába rúg mostanában, amikor az irodalomra mint technikára, megjelenítésre, jellemábrázolásra gondolunk? Kizárt, hogy megszülethetett volna pl. egy hömpölygő ötvenhatos regény A kőszívű ember fiai modorában?
GJ: Jókai-módi magyar regény, ma? Persze, hogy van. Nem is egy.
OZ: Előfordul manapság, hogy leveszel a polcról egy Jókait, melléfekszel?
GJ: Én Jókai mellett fekszem le. A válaszom indoklásául mondom, először is: Balatonfüreden elég gyakran megfordulok: s érzem, hogy egy zseniális író miként képes évszázaddal később is hatni. Tudod, amikor a rianás a Balaton jegén kezdődik el, s néhány pillanat múlva a Jókai-villát rengeti meg, majd áthasítja az Aranyembert, az nagyszerű pillanat! Másodszor: nincs hét, hogy ne menjek el Jókai budai villája mellett, kocsival, gyalog, kutyával vagy egyedül. Most éppen oda köt a sorsom, a villa közelében élek, remélem sokáig, ezért aztán Jókai nagyon is izgat. Kutatom a kertje sorsát, arról olvasok, hogy miként gondozta a növényeit, s milyen rózsafái voltak. Nézem, hogy válik semmivé e kert, és értetlenkedem.